Most már több mint másfél hónapja futok, de eddig minden egyes edzés vége szenvedős volt (előfordult, hogy már a közepe is), és kezdtem azt hinni, ez most már mindig így lesz. Jó, hát tudtam én, hogy magas pulzusszámon futok (mindig 180 fölötti átlaggal és 190 fölötti maximummal), de a tempók egyre jobban javultak, ugyanazon pulzusszám mellett (tehát nyilván van fejlődés). Gondoltam, hogy a fal-szerű fáradás (persze, hol vagyok még azoktól a "falaktól", amelyekről a maratonisták és ultrázók számolnak be...) minden egyes edzésen egyrészt a fejlődés szükségszerű velejárója, másrészt logikus is, hogy ha mindig növeljük az időt/távot, mindig eljön ez az állapot. Ha most futnám azt, amit hetekkel ezelőtt kellett, már nem jönne a "fal", hiszen fejlődtem azóta, de mivel mindig nehezedik a dolog, ezért mindig jön. Nyilvánvaló, nem?

Hát, nem! Már egy ideje érlelődött bennem, hogy mi lenne, ha csökkenteném a tempót, és megpróbálnék alacsonyabb pulzusszámon futni... Eddig a büszkeség nem vitt rá, de Laura is így futott legutóbb, tök jó volt a pulzusa, meg az én fejemben is egyre-egyre ott motoszkált, hogy kezdőként tán mégsem kéne a max. pulzusom környékén futni, főleg nem a harmadik X fölött, különösebb sportmúlt nélkül. Kicsit kapóra jött, hogy tegnap már 25 percet kellett egyben futnom, ezért volt bennem valami választóvonal-szerűség, hogy itt már észnél kell lenni, nincsenek (bele)gyaloglások, most kéne picit visszavenni, hogy bírjam is végig.

Az elején beálltam szépen egy 6:50 körüli tempóra (még jó, hogy 7:30-at terveztem az elején... már megint a büszkeség :) ), ami tényleg néminemű visszafogottságot jelent, mert mostanában 2-3 km-ig már gond nélkül mentek a 6:00 alatti tempók. Amikor 8 perc után is azt láttam, hogy 168 a pulzusom, és úgy éreztem, nincs fáradás, már tudtam, hogy valamit jól csinálok. Próbáltam tartani ezt a tempót, csak mentem-mentem, végig borzasztóan fegyelmezettnek és összeszedettnek éreztem magam. Volt egy tervem, amihez tartani tudtam magam, és ez nagyon jóleső érzésekkel töltött el futás közben. Uraltam magamat.

A 20. perc környékén (ahol 3 nappal ezelőtt már a nyelvem is lógott, és a nagylábujjamon vettem a levegőt) még mindig nem éreztem fáradtságot, sőt, ha jött egy kis emelkedő, jobban belehúztam, de így is 175 körül volt a pulzusom (egy keményebb emelkedőnél fölment 181-re, ez volt a teteje). Egyre sűrűbben nézegettem az órámat, de nem azért, hogy mikor lesz már vége, hanem azért, mert basszus, mindjárt vége. Konkrétan húztam a számat, pedig legszívesebben kifutottam volna a világból, olyan jól éreztem magam közben :)

25 percnél úgy állítottam le az órát, hogy "ezt most miért kellett?", miközben baromira örültem a fejemnek, hogy ennyire nem viselt meg a dolog. Egy darabig sétáltam, amíg beírogattam a pulzusadatokat a Runtastic app-ba, aztán konstatáltam magamban, hogy még 500 méter van hazáig, de picit hűvös van ahhoz, hogy kimelegedve sétáljak. Úgyhogy fogtam magam, és elfutottam a kapuig (bármelyik, eddigi edzésem végén föl sem merült volna az óra leállítása után, hogy én még fussak akár egy métert is). Hazaérve is annyira fel voltam pörögve, hogy akár azonnal nekiindultam volna a második adagnak :)

Most szinte fáj, hogy az edzésterv szerint a következő futás 18 perces lesz, szívem szerint növeltem volna, de türelem, tartom magam a tervhez, tudom, hogy nem véletlenül van így kitalálva.

Hogy érezzétek, mennyire fegyelmezett volt a futásom, kiteszem ide az adatokat. Jó-jó, mit akarok én ezzel az alig több mint 3,5 km-rel, de nekem ez most igenis sokat jelent... mindenki a nulláról kezdi, és én, aki a nullát még épphogy csak elhagytam, nagyon büszke vagyok erre az eredményre.