Hála Istennek, szó sincs ilyesmiről, csak a bokáim még mindig nem állnak a helyzet magaslatán. Bár a tegnapi kenőcsös kezelés jót tett, de annyival nem lett jobb a helyzet, hogy reckírozzak egy futást. Helyette inkább pihentetem, de az edzés nem marad el: leveszem a vállfákat a szobabicikliről, és tekerek egy órát, végre aerob-zónában. Olyannyira megtetszett amúgy ez a hirtelen ötlet, hogy elhatároztam, ezentúl a szobabicikli lesz a keresztedzés (jobb időkben pedig a rendes bicikli). Erre egy régebbi tapasztalatom vitt rá, nevezetesen, hogy amikor nagyon sokat szobabicikliztem (úgy 6 éve), annyit javult az állóképességem, hogy a futás is sokkal könnyebben ment. Élénken él bennem, hogy amikor a baráti körrel Mátrafüreden voltunk hétvégi ejtőzésen, elindultunk páran futni az erdőbe. Kb. egy órát futottunk, terepen (turistaösvényeken, földúton), megállás nélkül, kényelmesen. Még beszélgetni is tudtam közben. A végén a sprint egy aszfaltos szakaszon feltette az i-re a pontot, sosem felejtem el, mennyire jól esett, és mennyire élveztem akkor a futást! Abban az időben legalább annyit szobabicóztam, mint futottam. Rég volt, tán igaz se volt... fel kéne eleveníteni!
